Élménybeszámolók

Az ősz legjobban várt eseménye volt a november 3-6 hosszú hétvége. Meghívást kaptam a Bozótmívesektől hogy részt vegyek egy négy napos erdei programban, aminek deklarált célja a különböző erdei ismeretek, túlélési készségek kipróbálása tesztelése, fejlesztése az év különböző szakaszaiban de ugyanazon a helyszínen (területen).

A tematika, az időjárás, a felhasználható anyagok évszakonként különbözőek így más-más kihívás elé állítják a résztvevőket.

Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra hogy eljuthattam ide ezen barátságos profik közé és figyelhettem, tanulhattam, próbálkozhattam s rengeteget okulhattam.
Így hát olvassátok elnézően egy csíkos hátú erdőjáró élményeit és szubjektív véleményét.

Öt lelkes és rátermett résztvevővel először, de reményeink szerint nem utoljára teljesítettük legújabb programunkat, az Egy szál késsel a bozótban II-t. Aki nem tudná, ez az ESZKAB I. folytatása, amit csak azoknak hirdetünk meg, akik sikeresen teljesítették az ESZKAB I. kihívásait. A két részes programsorozat első teljesítői közül páran kameránk előtt is vállalták véleményüket (amit külön köszönünk), így a fenti képre kattintva most Te is kaphatsz némi ízelitőt arról, hogy mi a különbség az ESZKAB I. és az ESZKAB II. között. A program első teljesítőinek ezúton is gratulálunk és nagy szeretettel és elismeréssel üdvözöljük Őket regisztrált tagjaink között!

Hatodszor nyomtuk végig az "egy szál késsel a bozótban" programot. Ismét egy nagyon jó kis csapat jött össze. Az augusztusi program egyik nagy előnye, hogy az erdő bőségesen ellátott minket szederrel és bükkmakkal, ráadásul még egy takarmány tököt is sikerült "zsákmányolnunk", így az éhség és a vércukorszint leesés most nem jelentett problémát. Éjszaka viszont nagyon szeles és hideg időnk volt, ahhoz képest, amire a legtöbbünk számított, így közel kellett húzodni a tűzhöz, de legalább volt tűzünk, mert hogy minden csapatnak sikerült megfúrni a tűzet. Bácsmegi István barátunknak hála (köszönjük!) képek is felkerülhettek a galériába, amit ide kattintva tekinthettek meg.

Június végén immár 5. alkalommal rendeztük meg az Egy szál késsel a bozótban (továbbiakban ESZKAB) elnevezésű programunkat. Kilenc új résztvevővel és három bozótmíves kísérővel vágtunk neki a bozótnak, hogy gyalogszerrel tegyük meg a Bakonybél és Herend közötti útvonalat. Aki már volt ESZKAB-on, az egy életre megtanulta, hogy tűzszerszám nélkül mennyire nem egyszerű tüzet gyújtani. Az 5. ESZKAB volt az első, ahol a szervezőkön kívül a résztvevők egyik négy fős csapatának is sikerült megfúrni a tűzet, amihez ezúton is gratulálunk. És meg kell említeni azt is, hogy akiknek nem sikerült azok is alaposan kitettek magukért és több mint 6 órás küzdelem után adták csak fel a tűzért folytatott kitartó küzdelmet. Ismét nagyon jó kis csapat jött össze, sokat lehetett tanulni, egy hirtelen jött kisebb viharnak köszönhetően ilyen gyorsan még talán mi sem építettünk kucorgót és az is bebizonyosodott ismét, hogy nyár ide, nyár oda, éjjel az erdő még nyáron is hideg. A programon készített képeket ide kattintva tudod megtekinteni, a résztvevők véleményét pedig itt olvashatod.

Jelentkezés a következő egy szál késes programra itt!

Idén első alkalommal, összességében viszont már negyedszer rendeztük meg az Egy szál késsel a bozótban elnevezésű programunkat. Nyolc lelkes jelentkezővel vágtunk neki a vadonnak, hogy közösen próbára tegyük kitartásunkat és hogy minél több bozótmíves ismeretet adjunk át, illetve próbáljuk ki a gyakorlatban. Bár a vércukor szintünk alacsony volt, kitartásban mégsem volt hiány, így több órás küzdelem után ugyan, de végül megfúrtuk a tüzet és felgyúltak hosszútűzeink a hűvös éjszaka beköszönte előtt. Nagyon jó kis csapat jött össze és az előző BOMIT nyertes csapatából ketten is ott voltak a túrán, ami külön öröm számunkra. Minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk. Szép volt! A programon készített képek megtekintéséhez kattints ide!

Elkészült a rövidke Uff-craft videó. Köszönjük indián barátaink közreműködését, akik nélkül ez a program nem jöhetett volna létre! Valamint köszönjük a VERGA segítségét, hogy egy ilyen gyönyörű erdőben rendezhettük meg a programot!

Portálunk fórumának menedékekről szóló topikjában felmerült az ötlet, hogy próbáljunk meg a nálunk lévő ponyvákból és poncsókból egy nagyobb, közösségi menedéket építeni, amiben akár 8-10 ember is kényelmesen elfér, és lehetőleg lehessen tüzet, vagy kályhát rakni a közepére, hogy hideg időben is használható legyen. Végül közösen a jurta forma mellett döntöttünk és az elképzeléseket hamarosan tettek követték: megrendeztük az "Építsünk jurtát" fedőnevű programunkat, amin felvettünk pár snittet, amit most Te is megtekinthetsz.

Az elmúlt hétvégén végre felavattuk a bázisunkat a bakonyi kalandparkban. Az avatási program a "Ha minden kötél szakad..." címet kapta, mivel az egyik fő témakör, amit a résztvevőkkel alaposan körbejártunk, a számunkra fontos és gyakran használt csomók és alap ereszkedési technikák gyakorlati esajátítása volt. A másik témakör, amivel a programon foglalkoztunk a tájoló használatát és a koordináták alapján történő helymeghatározás módszereit foglalta össze. A programon nem voltunk sokan, így szinte "családias" volt a hangulat, nagyon jól éreztük magunkat és október ellenére elég szép időnk is volt. Videózásra nem igen volt már időnk, de azért felvettünk pár snittet, amit az érdeklődők itt megtekinthetnek.

Ezt is túléltük. 11 önként jelentkező, 1 meghívott újságíró, egy fotós és négy bozótmíves vezető... így 17-en vágtunk neki a bozótnak "egy szál késsel", hogy a Bakony erdeiben töltsünk egy éjszakát, azaz majd másfél napot. Nem vittünk hálózsákot, nem vittünk élelmet, nem vittünk semmilyen tűzszerszámot és nem volt nálunk se térkép, se egyéb tájékozódáshoz használatos eszköz és vízünk is csak egy kulacsnyi volt fejenként. Természetesen mindent nem tudtunk videóra venni, nem is volt cél, de egy kis videót sikerült összevágni, amit lent Te is megtekinthetsz. Minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk a példás helytállásért! Picúrnak köszönjük a finom étkeket a célban és a vendéglátást. Kácsor Zsolt (a meghívott újságíró) programról írt cikke megjelent a Népszabadságban, íde kattintva olvasható.

• A teljes útvonal ide kattintva megtekinthető Google Maps-on
• Ide kattintva elolvashatod a résztvevők véleményét a programról
• Ide kattintva pedig Schmidt János (nol.hu) programon készített nagyszerű fotóit tekintheted meg

2010 áprilisában nyílt programot hirdettünk, amelyen minden résztvevő bemutathatta sütő-főző tudományát szabadtűzön (bográcsos kaják kivételével). Lehetett hozni otthonról mindenféle alapanyagot, de a lehetőségekhez képest igyekeztünk felhasználni a környezetünkben található fűszer és egyéb növényeket is. Mindenki kitett magáért, számos finomság készült és igen jó hangulatban telt a hétvége. Az elkészült remekeket svédasztalos terítékről faltuk fel közösen és még a bozótmíves csapdázási ismeretek elsajátítására/ismétlésére is maradt időnk. Természetesen a csapdákat csak bemutató jelleggel készítettük el. A programról videót is készítettünk, amit most Te is megtekinthetsz.

Január, jurta, jó társaság, bozótmívesség, modern kor és hagyomány - nos mindezeket összekeverve egy olyan különleges programhoz juthatunk, melyet olvasni is maga az élvezet, nemhogy megélni... Figyelem! Irigykedésre okot adható sorok következnek!
Eljött január 8-a, péntek, túrazsák rogyásig pakolva, rajtra készen és bizakodva érkeztünk meg Dínóékhoz Herendre, ahol kezdetét vette a Jurtás-bushcraft program.
 

December 11-et írunk, elérkezett a várva várt idő az indulásra, máris pakolunk Attilával az autóba és indulás a Mátrakeresztesi Óvár vendéglő melletti parkolóba. Pizsama érkezett elsőként, majd mi is befutunk Attilával. Betérünk a vendéglőbe, hogy megvárjuk a többieket, ahol néhány perc eltöltése után érkezik Katona, Wiking és Szabolcs.  Máris előkerül a Mátra turista térképe és a vendéglőben egy-egy üdítő vagy sör fogyasztása közben eldöntjük, hogy hol lesz az éjszakai táborhely, hiszen közeli helyet kellett keresnünk, mert az éjszaka folyamán fog teljessé kerekedni a Bózótmívesek csapata.

November 14.-ét ír a naptár, újra Cserhátsurányban gyülekeznek a Bozótmívesek, hogy új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodjanak. A pirkadat első sugaraival a mi kis csapatunk is útra kel. Az uticélunk a "Nógrádi Grand kanyon" néven is emlegetett páratlan szépségű szurdok, a Páris patak völgye. Cserhátsurányból autóbusszal indulunk tovább Balassagyarmatig, itt vonatra szállunk és irány Ráróspuszta. Megérkezve egy kis keresgélés következik vajon hová van elrejtve a zöld plusz jelzés, de mivel sehol nem leljük, elő a tájoló belőjük az irányt és útnak indulunk. Egy kis gyaloglás után hamarosan rátalálunk a zöld jelzésre. Rövid pihenőt tart a csapat, mindenki megkóstolja a nagy őzlábgombát, amit János talált az út mellett. Az ízletes gomba előétel után mindenki emésztőnedvei beindulnak, ezért egy szélvédett helyen lecuccolunk és egy kiadós reggeli után folytatjuk csak az utunkat.

Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy kellene egy túrát szervezni a bozótmíveseknek egy kevésbé felkapott tájegységbe, a Cserhátba. A Börzsöny és Mátra között elterülő Cserhát sok szépséget és látnivalót tartogat az erre járó kirándulóknak és turistáknak. Ezekből gondoltam ízelítőt adni a túrán résztvevőknek.
Gyönyörű, bár kissé borongós az őszi táj, megannyi színes levél a fákon, ezt az arcát mutatja a cserháti táj, így október vége felé. Huszonnegyedikét ír a naptár és én Mohora felé veszem az irányt, ahol már vár Attila és barátja a vasútállomáson. Megérkezem, szívélyes üdvözlés után gyors pakolás az öreg Škodámba és irány Cserhátsurány. Itt egy kis megbeszélést tartunk, miközben elfogyasztjuk a reggelit. Ismertetem a srácokkal a tervezett programot, eközben csöng a telefon, Pizsama érdeklődik, merre van a csapat. Elnavigálom mihozzánk, iszunk még egy kávét és kezdődik az elég szorosra szabott, de sok látnivalót tartogató program.

Október eleji borongós délután, egy kis kőkorszaki időutazásra gyülekeznek a bozótmívesek. A helyszín Herend, Dínóék kertje. A program vezetője Tóth Zoltán történész, kőkorszaki bozótmíves szaki, akiről tudni illik, hogy az őskor a szíve csücske, és hosszú éveket szentelt annak, hogyan is készíthették eleink kőszerszámaikat.
A délutánt az alapanyagok összegyűjtésére szánják a fiúk. Zoli semmit nem bíz a véletlenre, geológiai térképet is hoz magával. Mire besötétedik, a fiúk bebarangolják az erdőt és több gyümölcsös rekeszre való kovakővel térnek haza.

Kicsit megkésve ugyan, de ez a beszámoló is elkészült. Szeptember 11. és 13. között ismét megrendezésre került az Ipolyi Nyílt Kurzus névre hallgató, Bozótmíves tagoknak és külsősöknek egyaránt nyitott közös program. Családias létszámban ugyan, de ennek ellenére remek programon vehetett részt az, aki eljött!
A programon részt vettek: Kenus, Katona, Sao, Pizsama, Péter, Tamás és kisfia Máté, valamint Wiking. Az idő remek volt, tipikus nyár végi, néha már-már túlságosan is meleg... A helyszín alaposan megváltoztatta arcát az áprilisi bushcraft-hoz képest, hatalmasra nőtt a csalán és a sok fiatal cserje. A pénteki nap táborveréssel, a környék bejárásával és az új tagokkal való ismerkedéssel telt. Katona vezényletével nagy fagyűjtés indult, hogy az éjjeli őrségnek ne kelljen az éjszaka csendjét felzargatnia.

Július végén, - a nyár közepén - mi másra, ha nem a sivatagi túlélési helyzetekre készülnek a bózótmívesek. Ha egyelőre nem is a Szaharában, de a Bács-Kiskun megyei Hajós község környékén igen!
A találkozó pénteken (délután-este-rugalmasan) volt a házigazdánk, Peti által prezentált présházban. Sötét este lett, mire mindenki megérkezett, és a marhapörkölt is megfőtt a bográcsban. Az étkezési létszám végül is a lemondások ellenére kedvezően alakult: 1 hölgy, 10 úr, és 4 gyerek. A vacsora után rövid megbeszélés a tervezett programról, majd mindenki - ki hová tud vagy akar, nyugovóra tér.
Másnap reggel a felszerelések pakolgatása és kölcsönös tapasztalatcsere után - indulás! Kocsikat biztonságos udvarba leállítani a faluban, bevásárlás, akinek kell, ilyesmi.

Egy igazi, kihívással, lemondással, küzdelemmel teli programra már nagyon vágytam, és Gue telepátiája ezt igen jól megérezte, mikoron is meghirdette a Bakonyi Bujdosó Betyárkodás elnevezésű programot.
Volt itt minden: hegyre föl, hegyről le, bokorba be, susnyából ki, szúnyogetetés saját testünkkel, fokossal bíbelődés, Fastum gél...

Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne egy amolyan igazi bozótmíves versenyt szervezni, a komolyabb kihívást kereső regisztrált tagjaink számára. Egy olyan programban gondolkodtam, amelyben a fizikai kihívás és a tájékozódási ismeretek mellett számos bushcraftos ismeret alkalmazása is bele van gyúrva.
Mindez meg lett fűszerezve egy csipetnyi játékossággal, és végül összeállt a program, ami a szerintem találó I. Bakonyi Bujdosó Betyárkodás nevet kapta.

Hogy a program milyen volt? Egyszerűen jó, bővebben, nagyon jó!!!
Péntek délelőtt még mindig pakolok egy-egy dolgot az autóba, ki ne maradjon valami. Természetesen már megint túl pakoltam magam, na de sebaj, a kocsiban elfér bőven. Izgatott voltam, hogy újra találkozzak a csapat tagjaival, sőt talán - lassan már úgy érzem- a barátaimmal. Minden egyes találkozó, program egyre jobban és jobban összekovácsolja az embereket egy igazán jó közösségé. A program apropóját egyébként az adta, hogy Dínóék nyulak tenyésztésével is foglalkoznak, és egyrészt elkelt a segítség  a nyulak nagy számának köszönhetően, másrészt ez remek alkalmat kínált azon bozótmívesek számára, akik szerették volna elsajátítani a nyulak feldolgozásának minden csínját-bínját.
Megérkezvén Dínóék házához, melyhez - mint később kiderült- egy varázslatos kert is tartozik, tűzrakó hellyel, és egy kisebb patakkal a telek végén. Dínó csodálatos fa játékokkal látta el a kert egy részét, három örökmozgó, mindenre kíváncsi gyermekének. A patakon túl egy csodás kis erdősáv, mögötte kisebb rét kisebb nagyobb fás-bokros foltokkal.

Lélekben már elindultam otthonról. Izgatott voltam, de igyekeztem palástolni. Vártam, hogy újra kint lehessek az erdőben, vártam, hogy újra találkozhassak csapattársaimmal , a sün csapattal. Sokat javított toporgó lelkiállapotomon, amikor megjelent Cinki Laci és Kenus, majd hamarosan Révész is követte őket. Vigyorogtunk, nevetgéltünk, felszabadultak voltunk. Hamarosan Levi is befutott, majd miután tengernyi motyónkat nagy nehezen bepréseltük az autókba, útnak indultunk. A tett színhelyén már várt minket a buskraft helyszínéül választott terület gazdája. Rövid egyeztetés, és már mehettünk is birtokba venni a gyönyörű nyíres-fenyves erdőt. Az érkezést követően a szokásos rutin: Menedéképítés, elvackolás, tűzgyújtás. Ezalatt megérkeztek a többiek is. Jó volt látni, hogy a bozótmívesek milyen örömmel üdvözölték egymást.

A minap megkérdezte egy ismerősöm, hogy "mi abban a jó, hogy szenvedünk az erdőben, gyalogolni kell, hideg van, esik az eső"? Igazából aki nem szereti úgy a természetet, hogy ne csak problémák sora jusson eszébe róla, annak nehéz elmondani mi a jó a "szenvedésben". Vannak dolgok az életben amiért küzdeni kell, és néha fel is kell állni a karosszékből, vagy az autó üléséből, hogy tudjunk küzdeni. Ez is ilyesmi, mert nem jön oda magától, nekünk kell elmenni és megkeresni.
Hogy miért jó rekkenő hőségben friss forrásból inni, szikrázó hóban a tompa csendben járni, sziklaszirtről a lemenő napot csodálni a halványuló hegyek sora mögött, éjjel a réten fekve azt érezni, hogy a csillagok közt lépkedünk, az esőtől megélénkült illatokat harapni a levegőben? Azért, amiért felemelő érzés, amikor egész napi gyaloglás után visszanéz az ember a megtett távra és bár fáradt de tudja, hogy ezt Ő, a saját erejéből tette meg. Majd este meggyújtja a tüzet és lát benne valamit, amit nehéz szavakba önteni, de jól esik körülötte és a sötét égen pislákoló csillagok alatt merengeni az élet dolgairól. Mikor már álomra húzza az embert a nap terhe, fekhelyéről hallja a szarvasokat, vaddisznókat vonulni, vagy épp baglyot huhogni. Reggel együtt ébred a nap első sugaraival feleselő madarakkal, s a felélesztett tűznél megfőzött friss fenyő, vagy épp borókateát kortyolgatva megvárja míg a nap egésze jó reggelt nem köszön. És azért, mert egy idő után azt érzi majd, hogy részévé válik, hogy nem idegen ott amit úgy hívunk: természet.

Ahogy az a címből is kitűnik ez a legutóbbi bizony nem egy szokásos bushcraft volt. A csapattagok ugyanis elhatározták, hogy új irányt vesznek és a jövőben tartalmasabb, szervezettebb programokat kívánnak szervezni a korábbi "önképző-kör" jellegű programokkal szemben. Ennek az új irányvonalnak a főpróbáját tartottuk meg az Ipoly partjánál, 2009. április elején. Az időjárás a kegyeibe fogadott bennünket, végig csodálatosan szép idő volt.
 

A túra G2-es nehézségi fokozatot kapott és október 17-19-re lett kitűzve. A túrára bejelentkeztek: Katona, Satu, Kba, Szilva, Horka, Sumesz, ZsZs, Vilkó és jómagam Matifu. A jelentkezők közül egyéb teendők miatt nem tudott résztvenni Szilva és Horka. Sumesz és ZsZs autóval jöttek hozzám, a többiek vonaton utaztak fel Kassára, ahol a pályaudvar előtt találkoztunk. Jó volt újra találkozni az ismerősökkel és megismerni az új bozótmíveseket. Rövid üdvözlés és pénzbeváltás után, busszal kiutaztunk a külvárosba, s ezzel kezdetét vette a túra.

Most rajtam van a sor, hogy beszámoljak a lókisérő túra élményeiről, mert Dínó sajnos nem tudott részt venni ezen a programon. Hol is kezdjem?
Én már nagyon vártam ezt a kalandot. Talán ott kezdem, hogy otthon megpróbáltam célszerűen pakolni a hátizsákba. Kedves T.I.B.I. (ha ezt most nem érted klikik ide), felsorolom neked, hogy egy NŐ mit is pakol egy ilyen megmérettetésre.
A 60 literes hátizsák tartalma majd a későbbiek folyamán lesz érdekes!

"Az út folytonos és névtelen.
Az ős-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni."
(Tao te king)

Hajnal a Naivasha tónál
Jinjából visszaindulunk Kenyába, méghozzá egyenesen a kocsmaasztal mellől. Az átbulizott éjszaka után raftingoló fejjel és gyomorral kászálódunk, még sötétben útnak eredünk. Elalszunk, s mire felébredünk eltévedtünk. Nem érdekel. Iszonyatos, béna fáradtság tör rám. Megeszem egy marék kristálycukrot, ráküldök egy liter vizet és a magam részéről katatón tájbámulásba merülök, aztán elalszom. Rémlik, hogy a határnál vegzál valaki, rázogat, később elmesélik, hogy a határőr volt, egyik kezében az útlevelem, a másikban a nyakam, össze akart hasonlítani. Rémlik az is, hogy a nagy büdös éjszakában bepöfögünk valami táborféleségbe, a Naivasha tónál vagyunk, mondja valamelyik pasi, és energikusan javasolja, hogy fussunk pár kört, megmozgatandó utazástól elgémberedett tagjainkat, s utána még lefekvés előtt megnézhetnénk a minden bizonnyal a közelben (értsd: 5-10 km) feredőző vízilovakat. Rémlik, hogy az anyját említem, rémlik, hogy betolnak egy sátorba és rémlik, hogy valami olyasmi jár a fejemben, hogy ha megint reggelig mesélik a Mount Everest ösvényeit, én közéjük vágok egy kézigránátot.

Az ominózus gorillahegyi túlélő túra után két teljes napunk van városnézésre. Bwindi igen lassú tempóban bejárható 17 és fél perc alatt.

"A hatalmas út szerteárad,
Jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva..."

(Tao te king)

Kedves T.I.B.I. (Túlélési Ismereteket Birtokolni vágyó Idegen)!

Korábban jelezted, hogy az Ipoly vadregényes partjára tervezett bozótmíves programra szándékoddal ellentétben mégsem tudsz eljönni. Kérted, hogy számoljak be mindarról, ami történt. Nos, kedves Tibi, megkísérlem szavakba önteni, ami az Ipoly partján történt ezen a hétvégén, bár magad is látni fogod, hogy ez nem lesz egyszerű feladat.

„Az ég és föld közötti tér, akár a fujtató,
üres és nem szakad be, mozog és egyre több száll belőle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.”
(Tao te king)

Szóval, este a koromsötétben nem látszott a hegy, úgyhogy nyugodt volt az álmom. Aztán a hajnallal együtt jön a bizonyosság: nagy nap lesz a mai.
Bwindi őserdejébe naponta összesen 24 idegen léphet be. Négy gorillacsalád él itt, mindegyik óriási területen, így négy csoport indulhat el reggelente egy-egy család felkutatására. A hatfős csoportokat ranger vezeti, és két állig felfegyverzett katona kíséri. Mivel a gorillák vándorló életmódot folytatnak, nem lehet kiszámítani, hogy hol és mikor randevúzunk velük. A vadőrök valamennyire szemmel tudják tartani a mozgásukat, s lehetőség szerint rádión keresztül navigálják a kutató csoportokat, hogy merre láttak gorillanyomot. Jó esetben relatíve hamar beléjük botlik az ember, rossz esetben orrvérzésig hajkurászhatja őket.

"Az ember a földet követi, a föld az eget követi,
az ég az út-at követi, az út önnön rendjét követi."
(Tao te king)

Előszó gyanánt: Nairobiban, januári kánikulában léptünk afrikai földre. 11 magyar kalandor és egy amerikai állt össze egy kiadós csavargás erejéig. Az első napot a kenyai fővárosban töltöttük (mivel a túra Nairobiban ér majd véget, az utolsó fejezetben bővebben írok majd a városról). Itt találkoztunk dél-afrikai túravezetőnkkel és zimbabwei sofőrünkkel, két remek fickóval, akik igen otthonosan mozogtak Kenyában. Speciálisan átépített expedíciós teherautóval vágtunk neki afrikai utazásunknak. Kenya útjain a szó szoros értelmében belerázódhattunk az overland utazás műfajába. A kelet–afrikai árokrendszer, a Great Rift Valley azaz a Nagy hasadékvölgy felé vettük az irányt, amely több száz km hosszú, olykor tíz-húsz-harminc km széles törésvonal, lényegében a Vörös-tengeren át a Holt-tengerig tart. Füves-ligetes szavannáival számtalan filmben találkozhattunk már, és bizonyára sokaknak ismerős lesz az a kép is, ami a Nakuru-tónál fogadott minket, mintegy 400 madárfajjal egyetemben. Itt még pont úgy festettünk, mint a szalon-szafarizók. Ruhánk tiszta, bőrünk sima és fehér, illetve estére vöröslő. Félóránként megnéztük, kaptunk-e sms-t, van-e térerő, lefekvés előtt hosszan zuhanyoztunk és természetesnek vettük az angol wc-t.