• Egyszál késsel a bozótban
  • BOMIT-Túlélőverseny
  • Szerezd meg a zászlót túlélőjáték
  • Nagyon vadon-Extrém túlélőkaland
  • Extra csapatépítő programcsomag
  • Családi program
E-mail:

Keresztnév:


Feliratkozás hírlevelünkre
A DRV Zrt. csapatát építettük
Szerző: bozotmives.hu
2012-05-13 19:59:34

Csapatépíts DRV Zrt.

A DRV Zrt. informatikai osztályának szerveztünk csapatépítő tréninget. A 21 résztvevő négy, véletlenszerűen kialakított csapatban mérhette össze tudását és kitartását a bozótmíves erdei feladatok és kihívások sokaságán keresztül. A kapott visszajelzések alapján a csapatépítő tréning elérte célját. A résztvevő kollégáknak számos feladatot kellett közösen, egymással együttműködve megoldaniuk, így a kikapcsolódás mellett  kiemelet szerepet kapott a csapatmunka, a kreatívitás és  a helyes helyzetfelismerés. A rengeteg kikényszerített döntéshelyzet, amely elé a feladatok megoldása állította a résztvevőket, nagyfokú alkalmazkodó képességet és együtt gondolkodást kívánt. A résztvevők hozzáállása példaértékű volt, teljesítményükhöz ezúton is gratulálunk!

A minap megkérdezte egy ismerősöm, hogy "mi abban a jó, hogy szenvedünk az erdőben, gyalogolni kell, hideg van, esik az eső"? Igazából aki nem szereti úgy a természetet, hogy ne csak problémák sora jusson eszébe róla, annak nehéz elmondani mi a jó a "szenvedésben".
Vannak dolgok az életben amiért küzdeni kell, és néha fel is kell állni a karosszékből, vagy az autó üléséből, hogy tudjunk küzdeni.
Ez is ilyesmi, mert nem jön oda magától, nekünk kell elmenni és megkeresni. Hogy miért jó rekkenő hőségben friss forrásból inni, szikrázó hóban a tompa csendben járni, sziklaszirtről a lemenő napot csodálni a halványuló hegyek sora mögött, éjjel a réten fekve azt érezni, hogy a csillagok közt lépkedünk, az esőtől megélénkült illatokat harapni a levegőben?
Azért, amiért felemelő érzés, amikor egész napi gyaloglás után visszanéz az ember a megtett távra és bár fáradt de tudja, hogy ezt Ő, a saját erejéből tette meg. Majd este meggyújtja a tüzet és lát benne valamit, amit nehéz szavakba önteni, de jól esik körülötte és a sötét égen pislákoló csillagok alatt merengeni az élet dolgairól. Mikor már álomra húzza az embert a nap terhe, fekhelyéről hallja a szarvasokat, vaddisznókat vonulni, vagy épp baglyot huhogni. Reggel együtt ébred a nap első sugaraival feleselő madarakkal, s a felélesztett tűznél megfőzött friss fenyő, vagy épp borókateát kortyolgatva megvárja míg a nap egésze jó reggelt nem köszön. És azért, mert egy idő után azt érzi majd, hogy részévé válik, hogy nem idegen ott amit úgy hívunk: természet.

írta: Gál Norbert (Norbre)

Egy srác anno elment a moziba, ahol Rambo csigás íjjal vadászott az ellenségre. A csigás íj elbűvölte. 1989 nyarán Bécsben egy fegyverboltban elkövette azt a hibát, hogy a kipróbálás közben elsütött egy íjat nyílvessző nélkül - ez pedig azzal járt, hogy büntetésből meg kellett vennie. Hazatérve keresett hát valakit, aki íjászik és ellátja tanácsokkal. Hamarosan belépett a Magyar Terep- és Vadászíjász Egyesületbe, amelynek azóta is tagja. Húsz év múltával Dienes Gábor úgy tartja, nem a lőtt eredmény a lényeg, ennek megfelelően már "csak" örömíjásznak titulálja magát. Viszont az évek során szerzett ismereteit és tapasztalatait is örömmel osztotta meg velünk. Tovább »»

Uganda efféle csellengésre kiváló terep, ha megfelelően kalandor természetű csapatot is találsz magadnak. Akkor már csak terep-kompatibilis autót és vezetőt kell bérelni, s nekivágni az útnak. Bár Ugandában az út, mint olyan, meglehetősen eufemisztikus dolog. Ugyanis nincs. És nem ott nincs, ahol az előző esős évszak előtt nem volt. Ha esik, akkor teljesen mindegy, hol van az út, mert járhatatlan. Amennyiben az út járható, akkor pedig nem tudni, hova visz. Az ilyesmi vagy idegbeteggé, vagy filozófussá tesz. Amikor a térkép szerint lefelé tartva egyre gyanúsabb emelkedők visznek felfelé a szép, magaslati vegetációba, és zimbabwei sofőrünk megérdeklődi egy kecskepásztortól, hol vagyunk, az körbemutat a hegyeken: Itt - mondja. És mi tényleg ott vagyunk, és amennyiben akklimatizálódtál már idegileg is, sztoikus nyugalommal kóvályogsz tovább az iszonyú párás, vibráló levegőben. Tovább »»

Manapság sajátos mozgalomként jelentkezik a különböző történelmi fegyverek és eszközök újraalkotásának, ezzel együtt birtoklásának igénye. Ez alól az úgynevezett harci balták nagy családjába tartozó, fokosnak nevezett holmi sem kivétel, amihez nekünk, magyaroknak manapság sokak szerint valahogy "több közünk van", hasonlóképpen az ugyancsak "nemzeti fegyverként" tisztelt szablyához. Mielőtt megvizsgáljuk, mire is jó ez az eszköz, azután eldöntjük, érdemes-e saját fokosra szert tennünk, talán nem haszontalan áttekinteni a történelmi fokos útját. Tovább »»

ESZKAB I/7
Szerző: bozotmives.hu
2012-05-13 19:35:26

ESZKAB I/7

Hetedszer jártuk meg a bozótost az Egy szál késsel programsorozat I-es változatának idei első programján. Az említett programon hatan vettek részt a szervezőkön kívül. Reméljük idén is lesz még több ESZKAB és szeptembeben tervezzük meghirdetni az ESZKAB II-t. Jelentekzés és további infók itt.

4 évszak bushcraft - TAVASZ
Szerző: bozotmives.hu
2012-04-16 19:04:43

4évszak-tavasz

Az elmúlt hétvégén megrendeztük a 4évszak névre keresztelt programsorozatunk harmadik, tavaszi "fordulóját". A programon tábori körülmények között, szervezett formában ismételtünk át számos alapvető bozótmíves ismeretet a tűzfúrástól, a növényismereteken át egészen a nyúlnyúzásig. A program nagyon jó hangulatban telt. Bengázi jóvoltából jurtát is állítottunk és kipróbáltuk az Apafej által, a bozótmíves kucorgó mintájára készített új "terepbungit" is, ami a jövőben várhatóan számos programunkon nyújt majd menedéket a résztvevőknek. Akik a nyúlnyúzásból is kivették a részüket, azok Birinénénk újabb bográcsos remekét is megkóstólhatták a program zárásaként. Örülünk, hogy ilyen szép számmal eljöttetek, jó volt veletek. És aki kíváncsi a tavasz több mint 17 pillanátra az ide kattintva a galériában megnézheti Bánhelyi Jocó képeit is, akit legnagyobb örümünkre sikerült megfertőznünk, így időközben fotósból teljes jogú bozótmívessé avanzsált.

SZEMEZ 1.
Szerző: bozotmives.hu
2012-04-02 19:20:21

SZEMEZ 1. indulói

Az elmúlt hétvégén debütált legújabb programunk, aminek a Szerezd meg a zászlót nevet adtuk. A nyitó programon hat bátor résztvevő indult. Úgy gondoljuk a program jól sikerült, csak pár apró módosítást tervezünk a későbbi programokon az első program tapasztalataira építve. A programot senki nem adta fel, mindenki végig csinálta becsülettel. A zászlót végül némi szerencsével Ureczky "Doni" Bálint szerezte meg. Az összes résztvevőnek ezúton is gratulálunk, hogy a szeszélyes kora tavaszi időjárásban helyt álltak a túlélőjátékon.

Következő túlélőjáték: 2012. május 12-13.

Mit, hogyan, mikor és hol?
Szerző: Dienes Nikolett
2012-03-25 17:58:40

Birinéne vajákos tanácsaiSzeerbusztok Kedveskéim!

Erdei kis barátaim újságolták ám, hogy mostanság sokatokat láttak együtt erdőszerte. Gondolom, hogy testetek és lelketek is kikívánkozik már a természetbe ezután a szeszélyes tél után. Mielőtt kimennétek, azért kukucskáljatok be a kamrátokba, hogy a gyűjtött növényeitek közül melyek vannak fogyóban, melyeket szükségeltetik pótolni. Merthogy mindig van olyan növény vagy növényi rész amit lehet gyűjteni, szárítani és későbbiekben felhasználni.

Hogy melyek ezek?
Íme, egy kis segítség ahhoz, hogy milyen növényt, melyik részét, hol, hogyan, mikor és miért kell/lehet gyűjteni.
Mielőtt elindulsz erdőjáró utadra, érdemes utána olvasni annak, hogy melyik növény hogyan is néz ki. Szerezz be egy olyan növénylexikont, amely pontosan leírja a növény külsejét és jobb esetben fényképet is közöl róla. Érdemes olyan könyvet választani, amely elsősorban a Kárpát-medencében honos növényeket ismerteti, hiszen mi itt élünk, ezeket a növényeket kell(ene) elsősorban megismerni. Ne félj, lesz mit tanulnod, mert ezekből is nagyon sok van.

3 hozzászólás folytatás »
Rádiós interjú
Szerző: bozotmives.hu
2012-03-20 06:45:39

Rádiós interjúA bozótmívesek vezetőjével, Csurgó Sándorral Mándity "Füves" László készített telefonos interjút március 19-én, az FM1 Rádió, Zenehajó című műsorában a bozótmívesekről. A teljes, kb. 45 perces interjút ide kattintva letöltheted vagy a lenti lejátszóval online is meghallgatható.



SZEMEZ "trailer"
Szerző: bozotmives.hu
2012-03-17 22:56:15

Kipróbáltuk, lejártuk, véglegesítettük a Szerezd meg a zászlót programunkat. A helyszínt Kislődről áttettük a Hajagba. A bázis a Lombos tanyán lesz. Készítettünk egy kis "kedvcsináló vidijót" is, amit a fenti képre kattintva tudsz lejátszani... érdemes! Következő program márc. 31-én, jelentkezés itt!

2 hozzászólás
Ha magányos farkas vagy és a csapatépítés mellett Neked elsősorban az a fontos, hogy minél több bozótmíves és túlélő praktikát elsajátíts, és kipróbálj a gyakorlatban - hasonló érdeklődésű bozótmívesek társaságában - akkor szeretettel várunk aktuális, nyilvános programjainkon, amelyek jelenleg a következők:

Egy szál késsel a bozótban Nézz körül a táborunkban! Családi program!
Huzela GáborEgy szál késsel a bozótban I/3.
Sok meglepetés nem ért, hiszen a korábbi túrák beszámolóit már elolvastam a net-en. Pont ezek csináltak kedvet ahhoz, hogy jelentkezzek. Fontos önismereti tapasztalat volt az éhezés miatti vércukorszint csökkenéssel járó fásultság megtapasztalása, ami aztán elmúlt.
Úgy gondolom, hogy nem csak a konkrét bozótmíves tapasztalat, hanem az életszem...Teljes vélemény elolvasása
Huzela Gábor
Budapest (Óbuda)
László ImreEgy szál késsel a bozótban I/3.
Régi vágyam teljesült az elmúlt két napban. Gyakorlott túrázó révén sokat mentem már jó felszereléssel, vagy hátizsákkal. Ti megmutattátok, hogy nem minden a jó felszerelés, fontosabb a találékonyság, kreativitás. Nem kell ahhoz messzire utazni, hogy új ismereteket, tapasztalatokat szerezzek, mint a környezetem, mint az önismeret terén.
Köszön...Teljes vélemény elolvasása
László Imre
Budaőrs
banki alkalmazott
Pehl ZoltánEgy szál késsel a bozótban I/3.
53 évesen jöttem hozzátok. Amire számítottam, azt kaptam. Köszönöm a sok gyakorlati tudást, érdekes tapasztalatot. A nyugodt emberi hozzáállást, baráti légkört.
Mindannyiótoknak kívánok még sok nagyszerű csoportot, hogy folytathassátok tovább ezt a nagyszerű tevékenységet.
Pehl Zoltán
Budapest
Kovács ZsoltEgy szál késsel a bozótban I/3.
Tartalmas volt a másfél nap. Otthonos és barátságos irányítás mellett ismertem meg a nagyon sok mindent, ami a természetben éléssel kapcsolatos. Lelkes és kreatív csapat voltunk. Az, hogy nem vittünk magunkkal ételt, vízet és tűzgyújtó felszerelést életszerűvé tette a helyzetet. Például igazán örültünk, amikor sikerült a tüzet begyújtani.
Örül...Teljes vélemény elolvasása
Kovács Zsolt
Szentedre
46 éves
Carutasu GabiEgy szál késsel a bozótban I/2.
Szuper lett a videó! Megnézve felelevenedtek az események és jó volt újra átélni, hogy valami nagyon pozitív dolog részesei lehettünk az elmúlt hétvégén! Olyanok voltatok négyen, kedves "Bozótmívesek" mint az asztal négy lába, amely oltalmazón és védelmezőn körülveszi az alatta játs...Teljes vélemény elolvasása
Carutasu Gabi
Békéscsaba
Kórház
gyógytornász
Varga GyulaEgy szál késsel a bozótban I/2.
A túráról: tetszett, ezt is ki kellett próbálni hogyha az ember ilyen vagy hasonló szituációba kerül ne érje váratlanul és tudja mit kell tenni.
A csapatról: tetszett a hozzáállásuk ahogy csinálják, a barátságos családias légkör az első perctől az utolsóig, ha tehetem és találok programot ami tetszik ismét elmegyek, örülök hogy ezen a túrán ...Teljes vélemény elolvasása
Varga Gyula
Győrújfalu
Ébresztő magyar! Vásároljunk tudatosan!
03.27 18:10 Mit, hogyan, mikor és hol? Somi
03.26 11:18 Mit, hogyan, mikor és hol? kris
03.25 20:49 Mit, hogyan, mikor és hol? Zsombiapu
03.19 09:16 SZEMEZ "trailer" Dínó
03.18 18:24 SZEMEZ "trailer" Pisti
mozgasvilag.hu hírek
» 2011.06.28. Outdoor Felsőruházat 2011
Meztelen felsőtesttel is gizda túrázni, de időnként jól jön egy jóféle felsőruházat
» 2011.06.28. Túrabakancsok, túracipők és túraszandálok 2011-ben
2011-ben sem kell mezitláb túrázni. Nézd meg a legújabb bakancsokat, cipőket, szandálokat, zoknikat és amiket a lábra lehet aggatni...
» 2011.06.28. Háromezres hegyek lábánál
Érdemes 740 km-t utazni Heiligenblutba? Azt hiszem, nem lövöm le a poént, ha most megmondom: MEGÉRI.
» 2011.04.15. Bozótmíves Túlélőverseny esete az előítéletekkel
Pontban tízkor aztán az első 6 csapat üdvrivalgás közepette ront be a terembe, ahol megkapják „a” borítékot…
dülferezés

Ereszkedési módszer. Heveder és ereszkedőszköz nélkül, pusztán a kötél ruhán való súrlódásával fékezi az ereszkedő személyt. (A kötél a belső comb mögött visszakanyarodik, átlósan halad a mellkas előtt, a nyak mögött visszafordul a hónalj felé, majd a kéz tartja a kötelet.) Enyhébb lejtőn (kb. 30 fokig) fájdalommentesen használható, de meredek ereszkedéshez veszélyes -és gyötrelmes- szükségmegoldás!

éleszték

Tűzgyújtásra alkalmas, igen könnyen, akár egy szikrára meggyulladó anyag. Természetes környezetben növények bolyhos részei, fűfélék megszáradt virágai, nyírfakéreg, vagy taplógomba megfelelően kikészített belső részei használhaóak e célra.

féltető

Természetes anyagokból (hullott ágak, falomb), vagy ponyvából készített, téglalap alakú menedékforma. Egyik hosszú oldala a földön fekszik, a másik 60-100 cm-re a föld fölött. Előnye, hogy a mellé rakott hosszútűz melegét az ember hátára visszaveri. Három oldalról nyitott, tágas menedék, de erős szélben nem praktikus.

gerezna

Prémes állat (pl. nyúl) lenyúzott bőre (szőrmével együtt).

gerinctúra

Hegységek gerincén végigvezető, általában többnapos túra. Sajátossága, hogy a résztvevőknek minden felszerelésüket a hátukon kell cipelniük. Télen előnyös útvonal, mert a gerincvonal kevésbé lavianveszélyes, mint a hegyoldalban vezető.

GPS

"Global Positioning System" - műholdas helymeghatározó rendszer. A Föld körül keringő 24 navigációs műhold jeleit feldolgozó, mobiltelefon méretű vevő akár néhány méteres pontossággal jelzi földrajzi koordinátáinkat, menetirányunkat és sebességünket, a bejárt útvonalat pedig rögzíti a memóriájában. A nagyobb tudásúak el is helyeznek az előzőleg feltöltött térképre. Hasznos navigációs segédeszköz.

gyémánt tető

Ponyvamenedék forma. A ponyva egyik sarka a talajhoz van rögzítve, az átlós szemközti sarka pedig a földtől 60-100 cm magasra van kifeszítve. A maradék két sarok úgy van a földhöz rögzítve, hogy a ponyvát feszesen tartsa. Két oldalról zárt, tágas menedék, ha jól van tájolva, erősebb szélben is védelmet nyújt.

hipotermia

(Hypothermia) Kihűlés. A túlélőre leselkedő egyik legnagyobb objektív veszély. Hideg, szeles, csapadékos időben alakulhat ki, ha a szervezet több hőt veszít, mint amennyit előállítani képes. Fizikai kimerültség, éhezés, vagy vérveszteség fokozhatja a veszélyt, melynek első tünetei erős didergésben, a tudat beszűkülésében, a mozgáskoordináció zavaraiban jelentkeznek. A bőr szürkévé, viaszossá válik. A ruházat tisztán és szárazon tartásával (pl. izzadás elkerülése), réteges öltözködéssel, menedékbe húzódással és tűzzel lehet védekezni ellene. Súlyos kihűlés esetén a sérült mozgatása, a végtagok külső melegítése életveszélyes!

magnéziumtömb

Tűzgyújtásra alkalmas eszköz. Többnyire egy magnéziumból készült, tenyérben elférő hasáb, melynek oldalához egy hosszúkás szikravetőt rögzítenek. A tömbről éles szerszámmal lekapart forgácsot a szikravetővel lángra lehet lobbantani, a közel 3000 fokon égő magnézium pedig begyújtja a körülötte levő éghető anyagokat (fát, papírt, gumit, stb.)

mágneses deklináció

A mágneses- és a valódi (csillagászati) északi irányok által bezárt szög. Egyéb zavaró tényezők híján ennyit "téved" az iránytű az északi irány megállapításában. Mértéke helyről helyre változó, Magyarországon pl. 1,7-3,6 fok közötti értékeket vesz fel. Értéke pozitív, ha az iránytű keletre, és negatív, ha nyugatra tér el. A mágneses irányszögből úgy kapjuk meg a valódi irányt, hogy kivonjuk belőle a deklinációt.

Időjárás előrejelzés
googlePR.hu - ingyenes PageRank