• Egyszál késsel a bozótban
  • BOMIT-Túlélőverseny
  • Szerezd meg a zászlót túlélőjáték
  • Nagyon vadon-Extrém túlélőkaland
  • Extra csapatépítő programcsomag
  • Családi program
Mester program

Mesterprogramunkat olyanok számára terveztük, akik már többre vágynak, mint egyszerű kikapcsolódás, ismeretszerzés vagy aktív pihenés. Ez a program is több napos és bár fizikálisan nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a résztvevőkel szemben, mentálisan, emocionálisan és akaratilag azonban komoly kihívást jelenthet a hétköznapi városlakó számára. Ennek a programnak a teljesítéséhez már készségszinten kell tudni alkalmazni reguláinkat, számos alapvető fogás magas szintű ismerete elengedhetetlen. Ugyanakkor nem nélkülözhető az a fajta találékonyság sem, amely képessé teszi a résztvevőket előre nem látható nehézségek leküzdésére.
A program során olyan segédeszközöket kell elkészíteni, amelyek használata nélkülözhetetlen.
Alapvető eszközeinket magas szinten kell tudni használni.
Bonyolultabb, nehezebb, időigényesebb és kényelmetlenebb feladatok sora várja a jelentkezőket.
Szükség van arra a képességre, amit  "Bozótmíves gondolkodásmód"-nak nevezünk, mivel alapvető szükségleteinket a lehető legteljesebb mértékben magunk teremtjük elő.
Ezen a szinten már valóban "mesterien" jónak kell lenni, ezért erre a programunkra CSAK olyanok jelentkezhetnek, akik legalább a kezdő programunkon részt vettek!  A program lebonyolításához a szükséges felszereléseket a megfelelő ruházat kivételével a Bozótmíves.hu csapata biztosítja.



Árajánlat kérés - Mester program
(Cég)név: *


Kapcsolattartó adatai:
Kapcsolattartó neve: *
E-mail: *
Telefon: *
Résztvevők száma: * fő összesen
Ebből felnőtt (>18): *
Fiatalkorú (14-18): *
Gyerek (<14): *

Időpont:
* Hétköznap Hétvége Konkrét időpont


Helyszín:*
Az ajánlatkérő által megadott helyszínen:
Kérjük a bozotmives.hu csapatát, hogy javasoljanak nekünk helyszínt!


Szállás:*
A szállást az ajánlatkérő intézi
Kérjük, hogy ajánljanak és szervezzék meg nekünk a szállást!

Megjegyzés, egyéb igények:





Nagyon tetszett, élménydús, kalandos volt. Új ismeretekkel gazdagodtunk. Jól éreztük magunkat a természet lágy ölén. Jövünk újra.
Tortúra csapat
SPAR Magyarország Kft.

Nagyon-nagyon jó volt ez a túra! Izgalmas feladatok voltak. Az útvonal is remek volt. Bár mi külön útra is tévedtünk, az kicsit megerőltető volt, de magunknak kerestük. :) A pontőrök segítőkészek voltak. Összességében remekül sikerült a mai nap.
Moncsicsi csapat
SPAR Magyarország Kft.

Nagyon színvonalas és érdekes volt a program, a szervezők és a pontokon a fiúk nagyon segítőkészek voltak. Igazán jól éreztem magam.
Papp Edit
SPAR Magyarország Kft.
áruházvezető BP

Nagyon szuper, színvonalas, izgalmas kaland volt. A szervezés előtt le a kalappal.
Kóré Szilárd
SPAR Magyarország Kft.
ISP vezető

Nagyon jó és izgalmas volt a program. Elfáradtam.
Molnár Péter
SPAR Magyarország Kft.
Interspar Régióvezető Észak-Nyugat

Nagyon jól éreztük magunkat Guerilla és Révész vezetése alatt, mind a gyakorlati, mind az "elméleti" rész nagyon tetszett, egyben el is gondolkodtatott, hogy egy informatikus vagy egy táltos él-e egészebb életet. Majd tovább nyomozok ezt eldöntendő :-)
Mindenesetre köszönjük a két táltosnak.
Frigy József
Magyarlak
HP
Informatikus

Nekem maradandó élményt jelentett ez a nap, biztosan visszatérünk még. Amit talán jobban lehetett volna időzíteni, h az íjászat kevesebb időt vett igénybe, mint a másik két feladat, a lábtörést az íjászat mellé be lehetett volna párosítani talán. Mindkét vezető komoly háttérismerettel rendelkezik és le tudja kötni a hallgatóságot. Egy ilyen MORA ké...Teljes vélemény elolvasása
Wesselyné Kupi Ildikó
Vasvár
HP
Facility Mgmt

A bozótmíves csapatépítő tréning nagyon nagy élmény volt, sokat tanultunk a tűzgyújtásról, az erdőben található gyógynövényekről, a kés használatáról és egyáltalán arról, hogy az ember hogyan boldogul a természetben, távol a technika csodáitól. Jól éreztem magam, bármikor megismételném.:-) Köszönöm a csapattársaimnak és a bozótmíveseknek is ezt a f...Teljes vélemény elolvasása
Szántai Szilvia
Szombathely
HP
AWFM alkalmazás implementor és kordinátor