Rólunk

Főoldal
Nódusz, nock és pulykatoll

Interjú Dienes Gáborral

Nyílvesszőkészítés interjú DínóvalEgy srác anno elment a moziba, ahol Rambo csigás íjjal vadászott az ellenségre. A csigás íj elbűvölte. 1989 nyarán Bécsben egy fegyverboltban elkövette azt a hibát, hogy a kipróbálás közben elsütött egy íjat nyílvessző nélkül – ez pedig azzal járt, hogy büntetésből meg kellett vennie. Hazatérve keresett hát valakit, aki íjászik és ellátja tanácsokkal. Hamarosan belépett a Magyar Terep- és Vadászíjász Egyesületbe, amelynek azóta is tagja. Húsz év múltával Dienes Gábor úgy tartja, nem a lőtt eredmény a lényeg, ennek megfelelően már "csak" örömíjásznak titulálja magát. Viszont az évek során szerzett ismereteit és tapasztalatait is örömmel osztotta meg velünk.

- Íjtípustól függetlenül érdekelt az íjászat?
- Olimpiai íjam sosem volt, a klasszikus FITA íjászatot sosem próbáltam versenyszerűen. A Spartacusban kezdtem olimpiai íjászattal foglalkozni, de ott azzal kezdték: nincs csigás íjászat, sem balkezes íjász, tanuljak meg jobb kézzel lőni. Gyorsan ott is hagytam őket, a terepíjászat érdekelt, az örömíjászat. Őszintén szólva sosem voltam olyan briliáns, hogy az élversenyzők közé tartozzak, így nem dominált nálam az eredmény-centrikusság, többre értékeltem a társaságot, a hangulatot. Afféle harmadosztályú versenyző lettem terepíjászatban. Idővel a sport egyre több segédeszközt, komoly beruházást igényelt: irányzék, vízmértékek, stabilizátorok, elsütők – nem vettem föl a kesztyűt, kiszálltam a versenyből.
A bírói minősítőt elvégeztem, de nem sokat bíráskodtam, nem kedveltem. A hagyományőrzés felé fordultam, először a nomád íj érdekelt. A 90-es évek elején a millennium lázában égtünk, lovastul, gyalogostul, jurtástól. Amikor mindez szakrális szintre emelkedett, az már nem tetszett, szerintem nem egészséges, ha egy 21. századi adófizető polgár egy honfoglaló sámán reinkarnációjának hiszi és hirdeti magát. A révülő, szent szövegeket szavaló közösségekkel nem találtam meg a hangot, az íjak azonban változatlanul tetszettek. Van egy szelete az íjászatnak, amit Magyarországon alig páran művelnek: a középkori európai íjászat, angol hosszú íjjal. Közel állt hozzám, hiszen hasonló vallási és kulturális alapra épült. Elkezdtük páran szervezni ezt a long bow-os íjászatot, kapóra jött, hogy szaporodtak a várjátékok, rendezvények, fellépési lehetőségek. Közösségünk beásta magát a korba, a kultúrába. Szemben a nomád világgal, erről sok forrás maradt fenn Angliában, Skandináviában is nagy a kultusza, volt hol kutatni. Ezt a mai napig is szívesen csinálom, van egy Gelencsér Laci által készített hosszú angol íj-másolatom, remekül lehet vele lőni.

- Túlélő körülmények között milyen szerepe lehet az íjnak?
- Az íjnak sok. De az elkészítésével kapcsolatban már szkeptikusabb vagyok, ugyanis a világon nagyon sok természeti nép több 10 ezer éve használ íjat, s az általam ismert szakirodalom szerint az íjkészítés egy szakma! Az íjkészítőnek a nomád világban is külön neve van. A 21. századi embernek se tudása, se tapasztalata nincs, pláne műhely és szerszámháttere, hogy túlélő körülmények közt elkészítsen egy íjat. Íjat 40 ezer éve használunk, ember és állat ellen, ölésre vagy vadászatra. Tehát a "túlélőnek" is vadászatra kell, s ilyet nem tud összehozni. Ha olyan ember kerül ilyen helyzetbe, akinek van tapasztalata, rendelkezik alapvető szerszámokkal, adottak az alapanyagok, állati "alkatrészek" akkor megoldható, de átlag túlélőnél az esély, hogy működőképes íjat készítsen, az nulla. Az más kérdés, ha visz magával használható, gyári, jól megcsinált, jó műhelyből kikerült fegyvert, akkor az egy működőképes eszköz lehet a kezében. De hogy valaki a semmiből íjat faragjon, arra nagyon kevés esélyt látok. Nagyon nagy tudásúnak kell lenni ahhoz - és nagyon szerencsésnek is.

- Ha véletlenül ilyen nagy tudásúak és szerencsések lennénk, milyen íjat érdemes készíteni?
- A lapos botíj jól működik, számos helyen használják ma is különböző anyagokból, különböző hosszúságban Dél-Amerikában, Afrikában, ezek formailag igen hasonlatosak. Ehhez a típushoz a kőris dukál, viszont hagyományos D keresztmetszetű angol long bow-t nem jó kőrisfából csinálni, mert eltörik.

- Mondjuk, van íjunk, ámde vessző nélkül a legjobb íj is sem ér semmit. Hogyan segíthetünk a problémán?
- A mi nedves kontinentális éghajlatunk alatt sok erdei növény hajtásából megoldható. Túlzás lenne azt állítani, hogy egy szál késsel, hiszen igényel némi eszközt, de mondjuk 48 illetve 72 óra alatt elkészíthető apróvad elejtésére alkalmas vessző.

- Mi jöhet szóba vesszőalapanyagnak?
- Minden anyagnak megvan a maga tulajdonsága, s nem árt tudni, hogy a régiek melyiket használták. Ma, Magyarországon legegyszerűbb nádból vagy mogyoróból megfelelő vesszőt készíteni. Valamelyik mindenhol van, inkább rutin és tapasztalat kell hozzá, mintsem különleges szerszámigény.

Nyílvesszőkészítés előkészületek
Pulykatoll, szög, obszidian és tűzkő

- Menjünk sorban, kezdjük a mogyoróval.
- Ideális esetben télen vágjuk ki a testet, és 8-10 mm átmérőjű mogyoróhajtást keressünk, lehetőleg olyat, ami mély szurdokban vagy horhosban nőtt bokor, a növény ugyanis ilyen helyeken intenzívebb növekedést produkál, és mivel mélyebben van, a kellő vízmennyiség is folyamatosan rendelkezésére áll. Ezeken a helyeken kellően hosszú, 75-80 centis nyurga vesszőket találhatunk, melyek átmérője szinte egyáltalán nem, vagy csak minimálisan változik. Tapasztalataim alapján ezek a vesszők kevesebb egyengetést igényelnek.

- Korábban említetted, hogy a mogyoróvessző színe sem mindegy.
- Érdekes módon soha sehol nem találtam erre vonatkozó írást, de a hajtások kérge lehet sötétbarna vagy világosabb, szürkés. Szerintem sokkal egyenesebb és kezelhetőbb a világos, de puhább vesszőt ad, tehát ezek inkább gyengébb íjhoz jók. A sötéttel több a munka, viszont szívósabb, merevebb vesszőt adnak, így ha van időm, inkább elszöszölök a barnábbal.

- Nos, mondjuk, megvan a sötétbarna mogyoróvessző. Hogyan tovább?
- Meg kell várni, amíg kiszárad, noha nyersen is lőhető. A klasszikus tárolása: árnyékos, szellős helyen, napfénytől védve, egyenként felaggatva szárítjuk, és súlyt kötözünk rá, hiszen száradás közben a fa vetemedik. Különösebb jelentősége nincs, hogy melyik felénél lógatjuk, én mindig a vékonyabb felével fölfelé. Erdei körülmények között stílusosan lehet használni szikladarabokat súlynak. A szárítási idő ideális esetben, télen vágott mogyoróvesszőnél két hónap. A nyárinak magasabb a víztartalma, így az legalább 3-4 hónap szárítást igényel. Nem megfelelő száradás után a vessző éppenséggel használható, de nagyon nehéz lesz a nyílvessző rugalmasságát napról napra az íjhoz kalibrálni a száradás miatt.

- Kicsi az esélye annak, hogy túlélő körülmények között pontosan ugyanolyan vastagságú és súlyú vesszőket tudjunk készíteni. Ez vajon mennyiben jelent problémát?
- Túlélő körülmények között nem olimpiai eredmények elérése a cél, 10-15 méterről kell eltalálni egy kb. emberfej nagyságú valamit, de hogy azt hol lövöd meg, az gyakorlatilag mindegy. Az élőfából készült vesszők akkor sem lesznek egyformák, ha deszkából vagy rönkből hasítottak. A mogyoróvesszők azonban meglepően egyformák tudnak lenni, egy helyre mennek, mindazonáltal itt is érdemes kipróbálni azt, amit rutinos íjászok a bolti vesszőkkel is megtesznek: kilövik őket, s amelyik nem oda megy, ahová akarták, azokat félreteszik.

- Mit tegyünk, ha nádból kényszerülünk vesszőt készíteni?
- A nádon nóduszok, azaz szárcsomók találhatók. Általában nódusztól nóduszig egyenes a nád, ott viszont megtörik, könnyen sérül. A nád a szárcsomó mentén afféle gömbcsuklóként működik, tehát könnyű eltörni. Viszont ha nádasra lelsz, nem kell számolgatnod és takarékoskodnod az alapanyaggal, nem köti meg a kezed, hogy van 20 szál vessződ, abból kell gazdálkodnod, hanem korlátlan mennyiségben áll rendelkezésedre a nád, lehet pazarolni, azaz a nem megfelelőt azonnal kidobni. A nódusz mögött 10 mm-rel vágjuk el a nádat és a nóduszig csiszoljuk, reszeljük bele a nockot. A kemény nódusznak fog támaszkodni az ideg kilövéskor. A vessző túlfelén nem szükséges nódusz, oda egy kis bandázst fogunk csinálni, hisz becsapódáskor, úgyis eltörik a nádvessző. Mivel nád és a mogyoróvesszőt is parázsnál egyengetjük, ügyeljünk arra, hogy a nád nagyon könnyen tüzet fog. A mogyorónál pedig arra vigyázzunk, hogy nem barnulhat, csak melegedhet, ezért is melegítjük a kérgével együtt, hogy ha netán megbarnul, a kérget lehánthatjuk. A kéreghántás egyébként nem kötelező, én azért szoktam, mert alatta a mogyoróvessző fehér, és könnyebb megtalálni kilövés után. Héjában akkor sem találod meg, ha ott van az orrod előtt. Ráadásul héjastól nehezebben tudjuk a tollat a vesszőre ragasztani.

- Vesszőtestünk tehát már van, hogyan tovább?
- Mindenképpen a nockkal kell kezdeni. Kényszerhelyzetben egy svájci bicskán található fűrésszel megoldható a reszelés, amivel lehetőleg 3mm-es vájatot készítünk, merthogy ilyen méretű az ideg vastagsága. A legegyszerűbb, ha az ember a régi leírást követi, tehát: 3 vasfűrész lapot egymáshoz szigetelőszalagoz, ez pont 3 mm. Következik a bandázskészítés, erős cérnából vagy csalánszálból. Egy szálból megsodorva elég, nem kell fonni. Ha csalánból csináljuk, nem lesz olyan hosszú életű, de egy-két lövésre tökéletes.

- Következhet a tollazás...
- Ez az egyik legkritikusabb fázis, hiszen a legtökéletesebb nyílvesszőt is tönkre lehet tenni rossz tollazással. Viszont egy görbe vessző is meglepően pontos tud lenni, ha megfelelő a tollazása. Bushcraft körülmények között sok mindennel próbálkozhatunk, de amióta kitalálták a tollazó gépet, annál nincs jobb. Létezik zsebtollazó, szükséghelyzetben történő javításokra találták ki, tehát aki ilyesmire készül, az vigyen magával egy ilyen készséget, súlya, mérete, értéke elhanyagolható. Természetesen az indiánoknak nem volt ilyen gépük, viszont az is igaz, hogy a legendásan íjazó indiánok lövései a valóságban azért nem voltak olyan legendásan pontos lövések… De az is tény, hogy honfoglaló eleink olyan döbbenetesen pontos nyílvesszőket tudtak csinálni, hogy kíváncsi lennék rá, ők hogyan tollaztak. A történelmi leírások ugyanis olyan tömegmészárlásokról adnak hírt és olyan pontos lövésekről regélnek, hogy ha csak a fele igaz, akkor is ámulatos. Lóhátról hátrafelé nyilazva eltalálni a mögötte vágtató ellenség torkát, hát ehhez nagyon kellett tudni és azt feltételezi, hogy az íjász is nagyon jó, az íj is és a vessző is nagyon pontos. Azért torokra céloztak, mert ott volt a legsebezhetőbb a páncélt viselő. Mert a páncélt azért nem vitte át a vessző.
Angolszász források említik, hogy a százéves háborúban íjász bérgyilkosokat fogadtak fel a király megölésére, s ezek a csata forgatagában long bow-val a sisak szemrésen keresztül eltalálták áldozatukat.

- Szóval a tollazáson akár a történelem is múlhat…
-  Bizony. Úgyhogy ha van lehetőségünk választani a madár jobb vagy balszárnyáról származó toll között (mert mondjuk, belebotlunk egy egerészölyv vagy egy gólya tetemébe), válasszuk külön a bal és a jobb szárnyat, mert egy vesszőre csak azonos oldalról származó 3 tollat tehetünk. Ínséges időkben persze 2 toll is elég, de a kéttollas ingatag, nem olyan stabil, a három a tuti, az a bevált, gondoljunk bele, hogy a világon egymástól függetlenül minden kultúra ezt a megoldást választotta. Ezek a népek az elmúlt sok ezer évben nyilván mindent kipróbáltak, s oda lukadtak ki, hogy ez a legjobb. Ma is kísérleteznek mindenféle megoldással, de előbb-utóbb rájönnek, hogy a 3 tollasnál nincs jobb.

Nyílvessző készítés Dínóval
Fenyőgyanta ragasztó (boton), csalánrost és egy bozótmíves körülmények
között jól használható, könnyen előállítható tollazási mód

- Ha nem a madár azonos oldalából származó tollakkal látjuk el a vesszőt, az miként befolyásolja a röppályát?
- Billeg. Ugyanis a nyílvessző tollai stabilizálják a röppályát. Rotálják, azaz megpörgetik a nyílvesszőt. Tehát, ha egy balos-egy jobbos toll van fent, akkor billeg, nem megfelelő a röppálya. A madártoll ugyanis soha nem egyenes, viszont azonos oldalon egy irányba hajlik. A propellernél sem lehet, hogy kettő így áll, a harmadik meg az ellenkező irányba.

- Hogyan rögzítjük ezt a három tollat a vesszőre?
- Fölkötözzük vékony zsineggel, lehet ragasztani is, illetve lehet egyszerre ragasztani és kötözni. Ahol csak kötözik, ott gyakran leválik a toll. Ahol csak ragasztották - és az észak-amerikai indiánok számos törzse ragasztotta - a nyílvesszőket, ott is leválik a toll hamar. Ma már szintetikus modern ragasztót használnak, ami adott esetben még mindig nem biztos, hogy beválik, mert sok boltban vásárolt nyílvesszőnek is lehullik a tolla. Egyszóval a legjobb megoldás a ragasztás és a kötözés, de egyben ez a legmunkásabb is.

- A ragasztást mivel lehet megoldani például az erdőben?
- Erre vonatkozóan igen csekély tapasztalatom van. Amivel sikerült ezt a problémát megoldani, az a fenyőgyanta és faszén keveréke. A faszén azért kell bele, hogy ne legyen túl rideg a gyanta. Állítólag Ray Mears szerint jobb, hogy ha a fenyőgyantát méhviasszal keverjük, ezt még nem próbáltam.

- A tollat hogy készítjük elő?
- A tollnak van gerince (cséve), amelynek két oldalán van egy keskeny és egy széles zászló, legalábbis szárnytollnál, mert farok tollnál ezek megközelítőleg egyformák. A legegyszerűbb technika, ha a toll szélesebb zászlóját egyszerűen letépjük a csévéről. A zászló tövén marad egy vékony hártya, ez bőven elegendő. Ez természetesen bozótkörülmények között értendő. A nagykönyvben ez úgy van megírva, hogy kettéhasítod a csévét, lecsiszolod róla a fölösleget, amit egyszerű körülmények közt is meg lehet oldani, de a legegyszerűbb mégis az, ha letéped. Tudok neked olyan vesszőt mutatni, ami már 10 éves, rengetegszer kilőttem, csak simán tépve es ragasztva van és még mindig tökéletes.

- Tudjuk, hogy melyik madárfajta tolla a legalkalmasabb erre a célra, vagy ez teljesen mindegy?
- A kondorkeselyűé és az albatroszé.  De a Magyarországon fellelhető állatok közül a legjobb a pulyka. Szükséghelyzetben jó az ölyvtoll is, a fácáné viszont kevésbé alkalmas. A lényeg, hogy minél nagyobb, erősebb, keményebb toll legyen.

- Megvan a három egyforma hosszú, egyforma profilú tollunk, megvan a ragasztónk, hogyan tovább?
- Arra kell ügyelni, hogy legyen egy nockra merőleges vezértoll, a másik kettő pedig a túloldalon 120-120 fokban helyezkedik el. A ragasztással kezdünk és a nock felőli oldalt ragasztjuk le először. A toll végét belemártjuk a ragasztóba és odanyomjuk a megfelelő helyre. A kötözésig a ragasztó kihűl és tökéletesen tartós. A tollak 120 fokban állnak, vigyázni kell arra, hogy a vezértoll merőleges legyen a nockra. Ehhez a művelethez nem nagy kézügyesség, hanem sok türelem kell. Arra nincs külön szabály, hogy a nock előtt lévő bandázstól milyen távolságra legyen a toll vége, lényeg, hogy elférjen az ujjad kényelmesen. Minnél hátrébb van a toll, annál jobb a vessző kormányzó képessége.

- Hogy kötözzük a tollat a vesszőre?
- A hegy felőli oldalon kezdjük bandázsolni a toll első 5 mm-ét, majd a tollat szétnyitva meneteket készítünk a cérnával. Érdemes olyan tollat választani, ahol a toll profiljának a hátsó részéhez is hozzáférsz, mert akkor szépen le lehet bandázsolni a toll végét is és nem ér túl a toll zászlója a bandázson. Célszerű lemetszeni a hátsó szárakat kb. 5 mm-nyi helyen a zászlóról és ott megkötözni.

- A bandázsokat is érdemes lekenni gyantával?
- Ha jó erős, szintetikus cérnád van, akkor fölösleges, kivéve a toll elején lévő bandázst, mert ott komolyabb erőhatás éri, hiszen minden lövéskor súrlódik az íjhoz és a kézhez is. Erre a célra egyébként körömlakkot szoktunk használni.

- Mit kell tudnunk a flu-flu tollazásról?
- Az ún.  flu-flu tollazásnak komoly jelentősége lehet kint az erdőben. Madarászvesszőről, madárvadász vesszőről van szó. A zsákmány leggyakrabban apróvad, íjjal ugyanis nem nagyon szoktunk szarvast vagy kafferbivalyt lőni, ezért ilyen vesszőre nagyobb szükség van, mint pengésre. A flu-flu vessző-tollazást sokkal könnyebb elkészíteni. Egy vagy két hosszú – 10-12 inch vagy col (azaz: 25-30 centi) hosszú - tollra van szükséged. Ugyanúgy letépjük a zászlót a csévéről, és 45 fokos szögben ragasztjuk oda, és a tollat önmagával bandázsoljuk. A flu-flu tollas vessző hegye jellemzően tompa, így ha az erdőben például egy kóbor kutya túlzottan érdeklődik irántad, akkor egy célzott lövéssel könnyű megfutamítani. A flu-flu vesszők az első 10-15 méteren ugyanúgy repülnek, mint a normál vesszők, ezen távolságon belül kell tehát eltalálni az állatot, mivel utána erősen fékezni kezdenek.

- Milyen anyagokból készíthetünk nyílhegyeket?
- Túlélőhelyzetben? Szóba jöhet konzervdobozfedő, vagy bármilyen fémlemez, amit az ember meg tud munkálni. Üvegcserép. Bármi, ami alkalmas hegynek. Elég a hegy első egy centijét élesre, hegyesre megmunkálni, hiszen ha már átütötte az állat bőrét, szőrét, úgyis megy befele.

Dínó nyílhegyei
Néhány nyílvessző Gábor saját gyűjteményéből

- Az üvegről, mint nyílhegyről, mi a véleményed?
-A tapasztalatok szerint csodálatos anyag, 20-25%-kal mélyebbre hatol, mint a fém. Gonosz tulajdonsága, hogy halpikkelyszerű üvegszilánkok válnak le bent a sebben, ha csontot, vagy egyéb kemény anyagot ért, és borzalmasan éles, fémet így nem lehet megélezni. Rossz tulajdonsága, hogy a jó üvegmegmunkáláshoz nagyon nagy tapasztalat és szaktudás kell. Túlélőkörülmények közt valószínűleg több üveget találsz, mint fémet, hiszen nagyon szemetesek az erdők. Az eldobált üvegek alját, esetleg az egyenes oldalú üvegeket érdemes felhasználni. A nagyolás után finomélezéssel adja meg neki az ember a végső formát. Általában csonttal, azaz agancsvéggel végzik el ezt a munkát. Az agancs tőrózsájával, azaz a szarvas agancs vastagabb felével ütik, azzal törik az anyagot és azzal pattintják le a nagyobb darabokat és utána finom toló mozdulatokkal választják le a felesleges részeket apránként.  Precizitás szempontjából a hegy a legkevésbé fontos.

- Magyarán nem kell pl. az üveghegynek annyira precízen háromszög formájúnak és borotva élesnek lennie, ahhoz, hogy zsákmányt szerezzünk íjunkkal?
- Ha valaki olyan ügyes, hogy be tud cserkelni egy vadat 10 méterre, akkor onnan szinte teljesen mindegy, hogy milyen hegyet használ. A hegy súlya és tömege a nyílvessző helyes súlypontja miatt többet számít, mint a formája. Tehát ha van három üveg hegyű vessződ, akkor jóval fontosabb, hogy egyforma súlyúak legyenek a hegyek, mintsem egyforma alakúak.

- Hol legyen a vessző súlypontja?
- Azt szokták mondani, hogy a céllövő vesszők 7% körüli értéken mozognak, a vadászvesszők pedig 8-9%-on, ezt úgy értik, hogy a nyílvessző hosszának a feléhez képest a teljes hossz 7-8 ill. 9%-ávalal előrébb kell lennie ideális esetben a vessző súlypontjának. A vadászvesszőnek jellemzően előrébb van a súlypontja, hiszen más a röppályája, így annak 8-9% körül kell mozognia.

- Van-e valami szabály, hogy milyen íjtípushoz milyen tömegű vessző kell?
- Erre van egy szabály: 6 grain fontonként. Ahány fontos az íjad, annyiszor 6 graines legyen a nyílvessződ, nehezebb lehet, könnyebb nem. Kell egy bizonyos súly ahhoz, hogy elvigye az íjban keletkező erőt, ugyanis ha ez az íjban nyelődik el, akkor az tönkreteheti az íj ragasztásait, illesztéseit.

Nyílhegyek Dínó lakásában a falon
Nyílvesszők fali tartón Gáboréknál

- Hogy rögzítsük a hegyet?
- Ha lapos hegyünk van, akkor be kell vágni a nyílvesszőt. Fontos, hogy vágni kell, hasítani nem szabad, holott sok túlélő-szakirodalom hasításról ír. Biztos vagyok abban, hogy akik ezt írták, még nem csináltak nyílvesszőt sosem. Tehát a szükséges mértékig bicskával bevágjuk, aztán ragasztjuk, és bandázsoljuk. Ha gyantával rásegítünk, az tökéletes, de például ha a fa száraz, akkor elég csak beszorítani a hegyet, hiszen a faanyag rugalmassága támasztja és szorítja a hegyet. Bandázsolni úgy kell, hogy a hegy felől indulunk hátrafelé, aztán vissza. Nyers fát viszont muszáj ragasztani is.

- Mi jöhet még szóba hegyként?
- Túlélőkörülmények közt az is elég, ha az ember talál egy deszkát szögekkel. Ha semmi szerszámunk nincs, akkor leégetjük a fát a szögekről, s azokból készítünk hegyet úgy, hogy egy kövön laposra verjük és élesre reszeljük. A gyerekkori íjásztörténetekből az egyetlen, ami valóban működik, az a szög végű nyílvessző. Az interneten is rengeteg leírást találunk arról, hogy vastag, tehát 100-as, 120-as, 140-es szögből hogyan lehet különböző íjhegyeket gyártani otthoni körülmények között. A természeti népek is gyakran használják a szöget, kitűnő alapanyagnak tartják. Láttam olyan videót egy afrikai törzsről, ahol egy 14-15 centis szögből közel fél méteres, lapos, lágy nyílhegyet készítettek.

- Végezetül a nyílvessző hosszáról. Hogy állapítjuk meg a minimális hosszt?
- Gyakorlatilag az határozza meg a nyílvessződ minimális hosszúságát, hogy meddig tudjod kihúzni az íjat. Ha olyan íjunk van, amely "bármeddig" feszíthető, akkor a szükséges hossz úgy mérendő, hogy az ember a nyílvessző egyik végét berakja a gégefedő pajzsporc alatt a két kulcscsont közötti lukba (amit úgy hívunk, hogy sótartó), előrenyújtja a két karját, mintha imádkozna vagy fejest ugrana a medencébe, és ahol eléred a középső (tehát a leghosszabb) ujjaddal a nyílvesszőt, ott kell levágni. Ennél hosszabb nem fog kelleni. Rövidebbet húzhatunk, de hosszabbat nem.

 

Dínóéknál az "íjász szobában"
Dienes Gábor


Összegzésül tehát: Íjat és vesszőt készíteni nem lehetetlen, de nagyon nagy szakértelmet igénylő feladat. A vesszőkészítéshez szükséges alapanyagok a természetben rendelkezésünkre állnak, a szerszámigény sem áthidalhatatlan feladat (bár nem egyszerű), és aki tisztában van az interjúban elhangzott ismeretekkel, az nagy munka áran ugyan, de eséllyel készíthet magának használható vesszőt. Túlélő helyzetben nem feltétlenül erős íjra van szükségünk, sokkal többre megyünk egy egyszerű és strapabíró íjjal, amely kb. 40-50 font erejű, így eredményesen vadászhatunk is vele.

Köszönöm, hogy vállalkoztál az interjúra és megosztottad velünk tapasztalataidat!

Végezetül ajánljuk figyelmetekbe a következő 16 perces bónusz videót, amelyen Dienes Gábor (Dínó), a tőle megszokott alapossággal, a gyakorlatban is bemutatja a vesszőkészítés rejtelmeit az érdeklődőknek.