Rólunk

Főoldal
Kőkorszaky kerty party

Október eleji borongós délután, egy kis kőkorszaki időutazásra gyülekeznek a bozótmívesek. A helyszín Herend, Dínóék kertje. A program vezetője Tóth Zoltán történész, kőkorszaki bozótmíves szaki, akiről tudni illik, hogy az őskor a szíve csücske, és hosszú éveket szentelt annak, hogyan is készíthették eleink kőszerszámaikat.
A délutánt az alapanyagok összegyűjtésére szánják a fiúk. Zoli semmit nem bíz a véletlenre, geológiai térképet is hoz magával. Mire besötétedik, a fiúk bebarangolják az erdőt és több gyümölcsös rekeszre való kovakővel térnek haza.

 

 

 

 

 


Az alapanyag-gyűjtemény


A későn érkezők, Miki és én is csatlakozunk a többiekhez. Hol itt, hol ott bukkan fel egy ismerős arc a sötétben. A kert végébe már állnak a menedékek. A tűz körül már vidáman folyik a társalgás, amit háziasszonyunk, Picúr két tepsi gyümölcsös pitéje koronáz meg.
A szombat reggel verőfényes napsütéssel köszönt ránk. Fél 8-kor indul a kőpattintós buli. Mindenki előszedi a magával hozott védő és kőmegmunkáló felszerelést. Dínó a Tamás által hozott agancsokból még gyorsan néhány szerszámot készít, aztán hátravonulunk a kert végébe, és várakozással figyeljük Tóth Zoli szavait. Nincs könnyű dolga, hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatait próbálja átadni egy délelőtt folyamán, mindezt nagyon érthető, közvetlen stílusban. Megtudhatjuk mit, mivel és hogyan kell kalapálni, hasítani, pattintani.


Jobbra a mester: Tóth Zoli, és balra az egyik lelkes tanonc: Miki


Kő kövön nem marad, úgy dolgozik mindenki...


A bokrok alja szorgos kopácsolástól lesz hangos. Ütjük-vágjuk kitartó szorgalommal, hol a követ, hol az ujjunkat. Pattognak a borotvaéles szilánkok, a védőszemüvegeknek, kesztyűknek nagy hasznát vesszük.


Az "alattomos mikrolitos" hegy

Zoli fáradhatatlanul adja a tanácsokat, válaszol a kérdéseinkre és közben ő is dolgozik. Sokszor bizony egy rossz mozdulat és egy fél délelőtt munkája kárba vész. Guerilla ott van mindenütt, videóz, figyel. A durván megmunkált kődarabokat agancs hegyével vagy erős szeggel finomítjuk a kívánt formára.
 Úgy belemerülünk a munkába, hogy észre se vesszük: elrepült a délelőtt. Guerilla az operatőri munka mellett Szabival és Vikinggel az oldalán a megfáradt kőkorszaki melósoknak nagyon "fajin" ebédet főz.


Wiking rég elfeledett varázsszavakat mormol és ujjaival titkos, ősi rúnákat rajzol,
amelyek ma már egy szakácskönyvben sem találhatók meg

Miután mindenki jól belakott a lecsóból, az elkészült kőpengéinkből nyílvesszőket készítünk. A tábortűzön bozótmíves edényben, vagyis konzervdobozban felolvasztott fenyőgyantával rögzítjük a nyílhegyet és a bandázst a fatesthez.


A hegy rögzítése gyantával a vesszőtesthez

Ugyanígy ragasztjuk a tollakat a mogyoróvesszők végéhez. A kész nyílvesszőket ezután természetesen tesztelni kell. Előkerülnek Tóth Zoli és Legó sajátkészítésű (!) íjai és lövünk szénabálára, guruló szivacskorongra, és a nyílvesszők várakozáson felül szerepelnek.


A puding próbája...

Legó a maga készítette nyílhegyeivel is meglep bennünket. Tóth Zoli atlatl- vetődárda (Kenus után szabadon) tudását villantja meg. Aki próbálta már, az pontosan tudja, hogy csak rengeteg gyakorlás árán lehet biztos kézzel a célba találni.
 A kőpattintás tudományán kívül az íjas tűzfúrás fortélyaira is ráérezhetünk. Kenus rengeteg különféle-fajta alapanyaggal készült. Próbáljuk megtalálni a legmegfelelőbb fúrót és talpat. Szorgalmasan "fűrészeljük" a tüzet.


A tűzfúrás párban sem egyszerű

A jukka-fűzfa bizonyul a nyerő párosnak. Kinek szólóban, kinek párosan, de a végén szinte mindenkinek siker koronázza fáradozásait. Én még "kicsit  fáradozok", de miután nyolcadszor is csak a parázsig jutok el, inkább befejezem a nyílvesszőmet. Közben már hatalmas a nyüzsgés, mert megérkeznek a helyi bozótmívesek családtagjai is. Gyerekzsivajjal telik meg a kert. Ők is figyelgetik, próbálgatják, mit is csinálnak a felnőttek.
 Estére kissé fáradtan, de sok új tapasztalattal gazdagodva üljük körül a tábortüzet. Tóth Zoliéknak, Guerillának, Legónak mennie kell, így hát búcsút veszünk tőlük. Megkezdődik az esti pakolászás, teafőzés. Picúr meglepetés vacsorát, szalonnás-tejfölös illetve káposztás-tejfölös puliszkát készített nekünk. A kukoricadarából készült eledel bizony kifog rajtunk. Finom, egyszerűen elkészíthető és nagyon laktató. Amíg a puliszkával birkózunk, befut Satya, finom vörösborral és Miki, egy nagy tál maga sütötte palacsintával.

Hiába volt napközben szinte nyári meleg, az októberi este hidege már bekúszik a ruhánk alá. Közelebb húzódunk hát a tűzhöz. Éjfélig tartó beszélgetés, tréfálkozás veszi kezdetét. A fő mókamester Szabi. Aztán lassan elcsendesedik, megritkul a csapat, és a telihold fényénél, (még a fejlámpa sem kell), mindenki elvonul a vackára. Átadjuk magunkat a pihentető alvásnak.
Másnap reggel újra ragyogó napsütésre ébredünk. A napsugarak azonban helyenként nemcsak a harmatcseppeken, hanem bizony apró jégkristályokon is szikráznak, figyelmeztetve bennünket: az őszt illik komolyan venni.
Aztán természetesen tűz, tea, reggeli. Még egyszer nekifutunk a tegnapról maradt puliszkának, ami hidegen legalább olyan finom, mint melegen. Reggeli után szedelőzködés, rendrakás, menedékek lebontása. Közben Peti acéllal és kovával sikeresen lángra lobbantja az élesztékét. Dumálunk még egy keveset, átpörgetjük a tegnapi napot, aztán elválnak útjaink.


A kőkorszakik


Mindenki visz magával egy kicsit Dínóék vendégszeretetéből, Tóth Zoli kőkorszaki tanításaiból és az íjas tűzfúrás fortélyaiból. A tűz körüli nevetés, beszélgetés ott cseng a fülekben, a viszontlátás öröme mindannyiunknak, még sokáig melengeti a lelkét.