Rólunk

Főoldal
Bebőrözve, avagy a svéd narancs új gúnyája
A Mora Bushcraft Orange-ról íródott cikkben kitértem rá röviden, hogy a kés markolatának narancsa mellett, a tok igencsak bőséges narancssárga színét már kicsit soknak találom. Ezért határoztam el, hogy készítek hozzá bőrből egy kevésbé rikító színezetű, szolid funkcionalitással bíró tokot. Sokat tervezgettem, de legvégül visszanyúltam az alapokhoz, és a Ray Mears féle Woodlore tokformáját választottam. Szubjektív véleményem szerint ez a tokforma mind anyagát, mind formáját és puritán jellegét tekintve kiválóan illik a bozótmívesség szellemiségéhez. Azon felül viszonylag könnyen elkészíthetőnek is tűnt.
Tehát a cikkben formatervezési szempontból nincsenek nóvumok, inkább csak egy már széles körben alkalmazott toktípus újabb koppintásának lépéseit mutatja be, a késztermékig. Ebből adódóan a cikk főleg azoknak szól, akik fontolgatják a sajátkezű késtok készítés lehetőségét, és kicsit ismerkednének az alapokkal.

Nem vagyok profi, tehát az első lépés esetemben is a méretezett tervezés és a szükséges karton sablonok elkészítése volt. Sablonhasználattal szerintem az anyagveszteség egész jól minimalizálható, ami bőr alacsonynak nem mondható ára miatt nem utolsó szempont. 

A felrajzolást követően, megtörtént az alkotók kivágása. A tokhoz 2,5-3 mm vastagságú, belföldről rendelt, natúr marha nyak bőrt használtam.


kestok-001.jpg

Ezt követően a nyersdarabokra rákerült a díszítés, illetve megtörtént azon élek fózolása, amelyek esetében ez a későbbiekben nem lesz kivitelezhető.

kestok-002.jpg

A szikravető tartójának kialakítása, majd a csőszegecsek helyének lyukasztása.

kestok-003.jpg

A soron következő fázisban befestettem a lyukak környékét, mivel egyrészt szerettem volna, ha a festék a szegecsek pereme alatti részeket és lyukakat is bejárja, másrészt nem szerettem volna, hogy a szegecsek festékkel szennyeződjenek a végső festés során. A száradás múltával helyükre kerültek a szegecsek. Végül a szikravető tartójának és a középső bőr réteg helyre ragasztása zárta a sort.

A szorítócsipeszek használatakor érdemes azok pofái alá hulladékbőrt helyezni, hogy a tok külső felszínét adó bőrön ne keletkezzenek a kész művet elcsúnyító benyomódások.

kestok-004.jpg

A Palma Tex ragasztó amatőr felhasználási célra tökéletesen megfelel, erős rögzítést biztosít.

kestok-005.jpg

A tok palást másik szárnyának helyre ragasztása.

kestok-006.jpg

A felesleges részek eltávolítása és a peremek kézi csiszolása után már megmutatkozik a végleges forma.

kestok-007.jpg

Varratok helyének kijelölése és kiemelése?

kestok-008.jpg

A toktest vastag peremeinek méhviaszos fózolása, majd rádlival való jelölést követően, az öltések helyének árral történő kiszúrása.

kestok-009.jpg

Szárad a 3 réteg festék. 

kestok-010.jpg

És a néhány réteg színtelen wax.

kestok-011.jpg

A varráshoz narancsszínű cérnát használtam, ami a kés markolatával harmonizál. Azért hogy egy kicsit eltérjek a megszokottól és valamivel jobb díszítő hatást érjek el, egy rövid szakasz kivételével az öltések sorminta szerűen követik egymást. Varrás után még egy utolsó waxolás következett.

kestok-012.jpg

Öreg szikravetőm kapott egy gumizsinór/fagolyó hozzátétet és már mehetett is az új helyére.

A zsinórzat csúszó csomók révén bővíthető/szűkíthető így a tok nyakban és vállon átvetve, hónaljban is hordható. A zsinórzat fűzőlyukai V alakot formáznak, melynek köszönhetően a befűzött zsinór a tokon belül ugyancsak V alakban fut. A korábbi tok kísérleteim eredményeként úgy találtam, hogy ez az a zsinór elhelyezkedés, ami legkevésbé gátolja a kés elővételét, leginkább segíti annak rejtését és mégis hatékonyan besegít a kés szilárd tartásában. 

kestok-013.jpg

Végül a szerszám és segédanyag szükséglet:

  • Széles pengéjű tapétavágó kés - nagyoló vágások (Tesco)
  • Keskeny pengéjű tapétavágó kés - precíz vágások (Tesco, az előzővel egy készletben)
  • Élszedő (Kína)
  • Árkoló (Kína)
  • Kézi fózoló (Kína)
  • Rádli (Kína)
  • Szúró ár (Kína)
  • Bőrvarró tű (Tesco)
  • Bőrlyukasztó fogó (Tesco)
  • Beütő csőszegecshez (Barkácsbolt)
  • Párhuzamszorító (Tesco)
  • Szorító csipesz (Tesco)
  • Csiszolóvászon (Tesco)
  • 10-es ecset (Tesco)
  • Palma Tex (Tesco)
  • Viaszolt bőrvarró cérna (Kína)
  • Bőrfesték (Barkácsbolt)
  • Csőszegecs (Barkácsbolt)
  • Méhviasz (Méhész haver)
  • Színtelen, önfényező cipő wax (Tesco)

A cikkben szereplő fotók a szerző felvételei.

Szerző: Bakonyvári Pál (Ronin)